KapcsolatMentor

A harmonikus kapcsolatok iránytűje

Kevés dolog létezik, ami tulajdonképpen minden életterületünkre hatással van, de a kapcsolatok pont ilyenek. Sokszor megtapasztaltam, hogy amikor az emberi kapcsolataimat harmónia jellemzi, az élet egyéb területein is kiegyensúlyozottabb vagyok, ám amikor probléma adódik, annak negatív hatása sok mindenre rányomja bélyegét. A kapcsolatok az élet játszóterének libikókái, és nagyon nem mindegy, hogy lehúznak vagy a magasba emelnek.

Dr. Lantos Judit vagyok, a KapcsolatMentor alapítója. Egyedi módon ötvözöm a jog, a mediáció és a coaching eszköztárát annak érdekében, hogy hatékonyan támogassam a hozzám fordulókat, legyen szó egy kapcsolat megmentéséről vagy válásról.

Hiszem ugyanis, hogy kapcsolatmentorként illetve válásmentorként - akár ügyvédként, akár mediátorként, akár coachként, akár trénerként, akár mindezen hivatásaimat együtt alkalmazva - az adott élethelyzetre a lehetőség szerinti legjobb megoldást tudjuk közösen megtalálni.

Mottóm és arc poeticám: Joggal és Lélekkel

Egy olyan hivatás volt már egy jó ideje az álmom, amelynek keretében segítséget nyújthatok az embereknek abban, hogy az élet olykor elkerülhetetlenül nehéz társasjátékában is harmonikus, boldog, tudatos és kiegyensúlyozott kapcsolataik legyenek, függetlenül attól, hogy párkapcsolatról vagy válásról, családról, karrierről vagy önismeretről van szó.

Iránytű a léleknek

Számos területen nyújtok teljes körű segítséget. Mediációval, jogi tanácsadással, válásmentorálással és coachinggal segítem a hozzám fordulókat, legyen szó magánéleti-, párkapcsolati-, karriert érintő vagy éppen a családdal, válással kapcsolatos problémáról.

Matematikából elcsent hasonlattal élve a kapcsolataink a való élet közös nevezői: minden életszakaszban jelen vannak, és közvetlenül vagy közvetve az összes életterületünket érintik. Kapcsolat fűz a szüleinkhez, a gyermekeinkhez, a párunkhoz, a barátainkhoz, a rokonainkhoz, a kollégáinkhoz és saját magunkhoz, de kapcsolati vonatkozás húzódik meg például a személyes vagy épp a munkahelyi konfliktusaink mögött is.

Ha egy kapcsolat jól működik, kivirulunk, ám amikor valami megzavarja az idilli állapotot, az nem csupán lelki megterhelést jelent, hanem sok esetben fizikai- és anyagi nehézséget is. Saját érdekünk, hogy a problémát minél hamarabb felismerjük és kezeljük, hiszen ez jelenti a kiutat a kétség maró szorongásából az egység nyugalmába.

Keressen fel bizalommal, hogy segíthessek visszatalálni a harmóniához, illetve megtalálni a megfelelő megoldást, utat.

Szolgáltataim

Love Life - Párkapcsolati coaching

Párkapcsolati probléma esetén a coaching hatékony segítséget jelenthet, legyen szó egy meglévő kapcsolat megmentéséről, lezárásáról vagy új kapcsolat kereséséről. 

Life- és karrier coaching

A life- és a karrier coaching során az ügyfél olyan eszköztárral gazdagodik, amely nem csak az aktuális probléma megoldásában segít, hanem a későbbiekben az esetleges hasonló akadályok leküzdésében is. 

Párkapcsolati mediáció

A párkapcsolati mediáció célja, hogy mindkét fél elsajátítsa azokat a konfliktuskezelési- és kommunikációs technikákat, valamint a kapcsolatot érintő kérdésekhez való előremutató hozzáállást, amelyeknek köszönhetően a párkapcsolati konfliktust békés úton lehet rendezni. 

Családi mediáció

A mediátor a legösszetettebb családi problémát is objektív szemlélőként tanulmányozza, majd a konfliktus gyökerét megismerve hatékony segítséget nyújt annak meg- és feloldásában.

Válási mediáció

Ha válásra kerül a sor, ott szinte mindig nézetkülönbségek is adódnak. A válási mediáció során a pár mindkét tagjával egyszerre dolgozunk azon, hogy a jogi procedúra mindkét fél számára elfogadható módon végződjön, és gyerekek esetén a szülők az ő érdekeiket is maximálisan figyelembe vegyék.

Kapcsolattartási és válási utáni mediáció

Előfordul – különösen, ha gyermekek is érintettek – hogy a válás után is felmerülnek vitás helyzetek. A mediátor közreműködése ilyenkor is nagyban hozzájárulhat az érintett felek közötti kapcsolat optimalizálásához. 

Válásmentor, válási coaching

A válás nehéz folyamatában komplex módon támogatom a hozzám fordulókat. Válásmentorként segítek abban, hogy az adott élethelyzetre a lehetőség szerinti legjobb jogi és emberi megoldást tudjuk megtalálni. A válási coaching segít a nehézségek feldolgozásában, a továbblépésben és az újrakezdésben is.

Ügyvédi szolgáltatások

Ha válásra kerül a sor, ügyvédként is el tudok járni a házasság felbontása során és a járulékos kérdésekben (szülői felügyelet, kapcsolattartás, tartásdíj), illetve a vagyonmegosztásban. Új házasság esetén pedig házassági vagyonjogi szerződést készítek ügyfeleimnek.

Blog

Holtomiglan – holtodiglan. A lépcső, ami a harmonikus és érett szerelemhez, párkapcsolathoz vezet

Mikor eljutunk arra a lelki szintre, hogy megértsük, mi magunk tudjuk csak önmagunkat megmenteni, és nem létezik szőke herceg fehér lovon vagy királylány a vár tornyában megmentőjére várakozva, akkor érkezünk meg egy olyan magasságba, hogy jó és legfőképpen reális párkapcsolatot tudjunk kialakítani.

„Te” és „Én” a párkapcsolatban. Hogyan leszünk MI?

Gondolkodtál már rajta, hogy miért vagy magányos egy párkapcsolatban? Hogy mi a baj veled, vagy a pároddal? Alapvetően te is rendben vagy, és ő is. Mint két külön ember. A hiba a gondolkodásotokban rejlik, hiszen már nem két fél vagytok, hanem egy egész.

A párkapcsolatunk harmóniája, a teljességünk megélése most a tét! Gyere és beszéljük meg!

Rohanó világunkban gyakran elsiklunk a lényeges dolgok felett, és ez igaz a párkapcsolatunkra is. Nem vesszük figyelembe, hogy párkapcsolatunk kihat az életünk többi területére is. Az otthonról hozott és tovább cipelt problémáink, valamint egy rosszul működő párkapcsolat sokszor megakadályoz minket sikeres karrierünk építésében is és befolyásolja társadalmi életünket, egészségünket és testi-lelki jólétünket is.

Rólam mondták

Vegye fel velem a kapcsolatot!

Keressen meg elérhetőségeim valamelyikén vagy küldjön üzenetet a kapcsolati űrlapon keresztül!